Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a
SzülőkIskolája
nem egy lexikális tudást szeretne átadni, hanem
tabuk nélkül, őszintén szeretnénk Veletek megosztani saját tapasztalatainkat, elveinket.
Ugyanolyan gyarló Szülők vagyunk, mint sokan mások, de nyitottak próbálunk maradni, és nem zárkózunk el attól a lehetőségtől, hogy másoktól tanuljunk.
Aktuális írásommal nem szeretnék senkit megsérteni, inkább érvelésre szeretnélek ösztönözni Benneteket.
Először is tekintsük át mindkét 'módszer' előnyeit és hátrányait.
| Előnyök | Hátrányok | |
| Cumi | A jól megválasztott cumi nem deformálja drasztikusan a fogazatot, amennyiben csak a metszőfogak kinövéséig használja a gyermek | Bömbölésre adhat okot, ha kiesik a szájából. Egy magatehetetlen csecsemő nem tudja megkeresni a cumiját. |
 | Nem higiénikus visszatenni, ha pl. utcán esik ki a szájából | |
| Ujj | Bármikor kéznél van. | A hüvelykujj merevségénél fogva nem igazodik tökéletesen a fogínyhez, ezért deformálhatja a fogazatot, ha azok már kinőttek. |
 | A gyermek önmaga szabályozza, hogy kívánja-e használni vagy sem. | Az ujja sem mindig tiszta, ámbár nem valószínű, hogy kutyaürülékbe dugja, mint ahogy a cumi az aszfalton valószínűleg érintkezik ilyen jellegű szennyeződéssel. |
Tudjuk, hogy a szopóreflex egy
veleszületett reflex, egy fiziológiai szükséglet,
amely elsősorban a táplálkozást hivatott szolgálni. Ezen reflex hiányában az újszülöttek a megszületésük után nem is keresnék az anyamellet.
Ugyanakkor a szopás egy
fizikai szükséglet is,
hiszen az anya testének melege, szívdobbanásainak hangja biztonságot nyújt a csecsemők számára.
Azonban sok újszülöttnek a szopási szükségletét nem elégíti ki csak
a táplálkozáskor elérhető szopizási lehetőség.
Ekkor elkezdődik az ujjszopás, mivel a csecsemő ösztönösen megérzi, hogy ezzel a tevékenységgel könnyen megnyugtathatja magát.
Csapatunk azon kisebbséghez tartozik, akik ellenzik a mértéktelenül használt cumit, illetve csak
korlátolt esetekben tartjuk helyénvalónak.
Hogy mi miért támogatjuk inkább az ujjszopást?
Egyszerűen csak
Dr. Ranschburg példáját
hoznám fel, természetesen
átírva a saját szituációs
elképzelésem szerint.
Képzeljétek bele magatokat abba a helyzetbe, hogy
valamit nagyon el szeretnél mondani valakinek.
Valami
nyomaszt,
valamiben a legszeretőbb lény
segítségét kérnéd,
valami
nagyon zavar
, de annyiora kiszolgáltatott helyzetben vagy, hogy nem bírsz tenni a zavaró, fájó, kellemetlen tényező ellen semmit.
És ekkor megszólalnál, hogy az a bizonyos lény, akiben eddig teljesen
megbíztál, mindennél jobban szeretted, maximálisan tisztelted odafigyeljen Rád,
de ekkor...
...... egyszerűen csak egy zoknit dug a szádba, hogy
elcsendesülj, és ne zavard a fontos tevékenységében.
Szóval a nagy kérdés:
Elsősorban azért nem kedveljük a cumiztatást, mert ennek használatát nem a gyerek választja, nem ő kontrollálja.
Ha a pici nem jönne rá, hogy az ujja kéznél van, rendszerint
keserves sírással
fog segítséget kérni a szüleitől.
Ha sír, akkor a szülő beteszi a szájába a cumit, ha kiesik, akkor visszateszik neki.
Banális dolog, de a gyerek
nemcsak akkor sír, ha rátör a szopási reflex,
hanem akkor is, ha fázik, ha éhes, ha szeretgetésre vágyik, ha szúrja a ruha, ha melege van, ha fáj valamije, és ezek enyhítésére szerintünk nem megfelelő hozzáállás az, hogy nem baj, majd a cumi megnyugtatja.
Első gyermekes
szülőnek lenni nem könnyű feladat, sokszor nehéz dekódolni a gyermek sírását
, így rendszerint az a szomorú helyzet áll elő, hogy a gyerek szájába többnyire egész nap cumi van dugva. A szülőnek nem kell keresnie a sírás okát, hiszen ha a gyermek szájába nyomja a cumit, az valóban elhallgat.
Nem sír többé keservesen, de nem azért, mert a szükségletét kielégítették, hanem azért, mert így megtanulta, hogy elfojtsa azokat, hiszen úgysem talált megértésre. Másrészről azért szoknak rá oly gyorsan (a szülő ezt a cumi teljes elfogadásnak veszi, és kényelmesen hátradőlhet), mert a cumi nyomban
enyhíti némiképp azt a hiányt, amit a valós szükséglet okozott neki.
Pszichológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a cumi hatására a csecsemők nagy része befelé forduló lesz, és cumizás közben sokkal közömbösebbek a külvilág felé.
Az ujjszopás viszont ennél sokkal természetesebb.
Jó példa erre Lina, a kisebbik lányom, aki már
az ultrahang felvételeken is jól láthatóan szopta az ujját,
és még egy évesen is sokszor lógott a szájában a hüvelykujja. Hol azért, mert altatta magát, hol azért, mert a fogát masszírozta vele. És így szokott a távolba merengve gondolkozni is.
Körülbelül kettő és tizennégy hónapos kora szerint
minden gyermek átesik az ujjszopási perióduson
, és ez így is van rendjén.
A
cumi-pártiak
most jöhetnek azzal a példával, hogy egyik-másik gyerek még iskoláskorában is szopja az ujját.
A legtöbb gyerek azonban, ahogy elkezdi felfedezni a világot, ahogy helyet tud változtatni, játszani, tárgyakat fogni, áthelyezni, úgy elkezdi használni az addig szopott ujjat, hiszen az ember alapvetően felfedező, kíváncsi lény. Erősebbé válik a kézhasználat szükségessége a szopási szükséglethez képest. Emma nagylányom például hét hónapos kora után csak alváskor szopta az ujját.
Míg, ha cumi van a szájában, mindkét keze szabad, tehát nincs meg ez a természetes lemondás. A szülők persze gyakran eldugják,
kidobják a cumit, de ez sokkal nagyobb törést okoz a kis lelkivilágukban
, mint az, amikor önszántukból, szinte maguk számára is észrevehetetlen módon lemondanak az ujjszopásról.
Nem törünk senki felett pálcát, és befejezésként még egyszer kiemelném, hogy csak
a mértéktelen cumiztatás
ellen foglaltunk állást. Ha valaki a tényleges igényt enyhíti vele: ha csak elalváskor, ha csak fogfájáskor, vagy betegségkor, kényszermagánykor adja a cumit a gyermek szájába, és nem "békecsináláshoz" használja, az szerintünk sem követ el hibát.
Egy elmélkedést azért megér. Ha véleményed lenne a témával kapcsolatban, nyitottak vagyunk Feléd is!
