Mindenki másképp csinálja.... Amikor a nagyszülők más elveket követnek

avagy:

Hogyan kommunikáljunk a Nagyival, ha ő másképp csinálja?

Ismerős az alábbi szituáció ?:

Félted-óvod csemetédet a

káros élelmiszerektől, szenvedéllyé válható édességtől,

és akkor megérkezik látogatóba a Nagyi, egy zacskónyi Túró Rudival !?

Ekkor a gyermek már legalább fél éves elmúlt (remélhetőleg fél éves koráig csak anyatejet kapott, pechesebb esetben még tápszert), de hallottunk ennél már rosszabbat is.

Ha az alábbiak közül

csak egy dolog is zavar benneteket, Szülőket,

akkor a cikk végén eláruljuk azt a konfliktus-megelőző kommunikációs technikát, amellyel úgy nyilváníthatod ki a nem-tetszésedet, hogy közben ne sértsd meg a Nagyit.

A fentiekben említett csokiztatás mellett felsorolhatunk még pár "zavaró" dolgot:

• állandóan höcögtetik a gyereket, miközben az jól elvan a csörgőjével is; otthon aztán Te is folytathatod;
• épp ellenkezőleg, arra sarkallnak, hogy hagyd csak sírni például elalvás előtt, majd alvásba sírja magát; a sírástól úgyis fejlődik a tüdeje; jobb, ha megtanulja, hogy nem kaphat meg mindent rögtön;
• kánikulában túlöltöztetik, mondván, hogy megfázik szegényke; vagy épp ellenkezőleg: mivel nekik hormonálisan hőhullámaik vannak, őszi szélben leveszik a gyerekről a pulcsit, nehogy beleizzadjon;
• ha megkéred, hogy ügyeljen a csecsemődre, kiderül, hogy cumisüvegből etette meg, ahelyett, hogy kanállal adta volna oda neki az anyatejet, hiszen ez túl macerás;
• kicsi korától kezdve azt a példát közvetíted a számára, hogy csak jelképes, kisebb ajándékokat kapunk az ünnepek alkalmából, hiszen nem az ajándék, hanem az együttlét a fontos. A szükséges dolgokat úgyis megvesszük neki évközben. Erre megérkeznek a felmenők egy halom játékkal. (Talán abban a hátrányos helyzetben elfogadhatóbb, ha a rokonok távol élnek, és egyszerre pótolják az elmaradt ajándékokat, de a gyerek úgysem tud egyszerre több dolognak örülni.)
• állandóan kritizál, hogy miért nem szobatiszta még, nemsokára egyéves lesz !? Bezzeg az ő korában! Fenekére kellene ütni, ha bepisil, és akkor megtanulná.
• mindent ráhagy a gyerekre, de ha valami nem odavalót tesz , akkor szerinte egy-két fenékre csapás nem fog ártani;
• hagyja folyamatosan tévézni, mondván, hogy addig is csendben van;
• a boltban mindent megvesz, amire az unoka csak ránéz;
• vendégségben elvárja, hogy a sajtkukac gyerekünk illendően a kanapén üldögéljen, és válaszolgasson a felnőttek unalmas kérdéseire;
• vagy éppenséggel egy évben csak egyszer látogatja meg, miközben eddig éveken át amiatt voltak nézeteltéréseitek, hogy mikor lesz már nagymama?

A mi családunk ehhez képest nagyszerű helyzetben van:

a Nagymama a legrugalmasabb Nagyi a Világon.

Első perctől megbeszéltük az irányelveket, és ő teljesen

elfogadta - legalábbis cselekedeteiben

- ezeket. Ha valami új dolog adódott, mindig megkérdezte, hogy mi hogyan csináljuk otthon, és ehhez tartotta is magát.

Még most is, hogy Emma már elmúlt három éves, csak annyit tudok ellene felhozni, hogy több fagyit ad neki, mint mi szoktunk, igaz mi is sokkal többet kapunk :-). Végtelen nyugalmával és következetességével pedig olyan hatással van rá, hogy az 'Akarom! De! Akarom!'-dolgokat csuklóból leszereli azzal, hogy csak kedves hangon megkérdezi, hogy "Emike, mit szeretnél?". És Emike nyugodt hangon, szépen megkérve őt, elmondja neki még egyszer.

A másik Nagymamát három Nagynéni-nagyi pótolja, és velük is ugyanilyen rózsás a helyzet. Igaz, velük ajaándékozás-ügyben még nem sikerült kiegyeznünk. Igaz, ők messze élnek, és így felgyűlnek az ajándékok, amelyeket tiszta szívből, a különböző alkalmakra vásároltak.

Hogy miért van ez így? Mivel négy személyről is szó van, nem hinném, hogy a személyiségük hasonlóságából adódna ez a közreműködés.

Inkább abból, hogy már az elején megtárgyaltuk, hogy ki-mit gondol egy-egy konkrét esetben,

és mindannyian nyitottak maradtunk a másik érveire. Mi is sokmindent elfogadtunk abból, amit ők mondtak, ők pedig elfogadták azt, hogy a mi gyerekeinket a saját elveink alapján tudjuk csak harmóniában felnevelni.

És ha nincs konszenzus, azzal csak a gyereket zavarjuk össze.

Egy kisgyerek nevelésében

fontos a következetesség és a rendszeresség,

hiszen ez adja meg azt a stabilitást, amely a nyugodt, zavartalan fejlődéshez alapvetően szükséges. Komoly nézeteltérések adódhatnak abból, ha a szülők és a nagyszülők különböző nevelési elveket vallanak, és a konfliktusból adódó feszültséget már a csecsemők is érzékelik. Nem is szólva arról az összezavart kisegyermekről, akinek a feje fölött a felnőttek megvitatják, hogy ki mit csinál szerintük rosszul.

A Nagyszülők szorosan a családhoz tartoznak, így ha valakinek "nevelhetetlen" a felmenője, nem az a megoldás, ha megvonjuk tőle a találkozások lehetőségét. Próbáljuk meg

elkerülni a zavaró szituációkat, illetve beszélgessünk minél többet a problémáról,

és nemcsak az adott szituációban, hanem előre is, akárcsak általánosságban. Nem jó, ha a helyzet hevében reagálunk a dolgokra.

Alkalmazzuk Thomas Gordon kommunikációs technikáját

Mindig 'Én-üzeneteket' küldjünk. Ne a Nagyit kritizáljuk, hogy mit nem csinál úgy, mint mi, hanem fogalmazzunk a következőképpen:

- Én azért teszem ezt vagy azt (soha ne fogalmazzunk negatívan, hogy "azért nem teszem ezt vagy azt"), mert ilyen vagy olyan

célom van ezzel.

- Nagyon

zavar engem,

ha Kislányom csak csokit hajlandó enni uzsonnára, mert az szerintem nem egészséges.

- Sokkal

elfogadhatóbbnak találom

azt, ha tévézés helyett mesét olvasunk neki.

-

Rosszul esett,

hogy lemondtad a hétvégi gyermekfelügyeletet, mert így nem nézhettük meg a színdarabot, amire már fél éve megvettem a jegyet.

- stb. (Szívesen segítek kitalálni megfelelő mondatot, ha valami kényes dolgot szeretnél közölni a Nagyival.)

Az Én-üzenet mindig rólam szól. Nem utasít, nem kér számon, nem hibáztat. Õszinte, de nem agresszív. Nem mondjuk meg vele, hogy a másiknak mit kell tennie, lehetõséget adunk arra, hogy maga találja meg a jó megoldást. Ezzel azt is kifejezzük, hogy bízunk benne, abban, hogy megérti a problémát, és képes rátalálni arra a megoldásra, ami mindannyiunknak jó.

Megpróbálunk segíteni, hiszen nagyon fontos, hogy a Nagyszülőkkel való közreműködésünk sikeres legyen. Szerencsére a tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a legtöbb Nagymama csodálatos, és mindent megtesz az unokájáért.

A Nagyszülők csodálatos erejéről egy másik cikkben olvashattok.